Ismeritek a DiSC nevű személyiség tesztet? Mostani munkahelyem előtt én sem ismertem, itt viszont már háromszor megcsináltatták velem.
Szóval a teszt alapján 4 csoportba tudnak sorolni:
D - Dominance
I - Influence
S - Steadiness
C - Conscientiousness
A magyarázatot innen fogom lopni: http://www.psidium.hu/content/view/18/37/lang,hu/ remélem senki nem akarja majd elvenni blogírói jogaimat. Szóval:
Dominancia (D):
Alapvetően feladatközpontú, extravertált. Viselkedése közvetlen és független. Az ilyen ember célratörő, eredményorientált, domináns, versengő, gyorsan dönt, kezdeményező, merész, határozott és tetterős.
Befolyásolás (I):
Emberközpontú és extravertált, az emberekhez bizalommal közeledik. Viselkedése nyílt és közvetlen. Az ilyen típusú ember önbizalommal teli, meggyőző, lelkes, derűlátó, népszerű, társaságkedvelő, elfogulatlan, optimista.
Kitartás (S):
Emberközpontú és introvertált, igazi csapatjátékos. Viselkedésére a lassú tempó és a megnyugtató stílus jellemző. Az ilyen ember kedves, türelmes, jó hallgatóság, higgadt, őszinte, megértő. Számára a szoros emberi kapcsolatok az igazán fontosak.
Szabálykövetés (C):
Feladatközpontú és introvertált. Viselkedése önálló és módszeres. Számára a feladat az, ami igazán fontos. Az ilyen ember pontos, elemző, lelkiismeretes, magas normákkal rendelkező, óvatos, precíz, tényfeltáró, diplomatikus.
A tesztet kétszer kellett kitöltenem otthon - mindkétszer erős I voltam. Később aztán épült erre az egészre egy menedzsment tréning. A tréningen megbeszéltük, hogy ki melyik kategóriába sorolható. Érdekes módon a magyarok nagy része I volt vagy D - tehát alapvetően extrovertáltak vagyunk.
Miután eltöltöttem másfél évet Skóciában, újra ki kellett töltenem a tesztet. A személyiségem szerencsére nem változott - továbbra is I vagyok, viszont már sokkal kevésbé. Sőt! Leginkább a közép felé tendált az eredményem, vagyis mindenből egy kicsi, de még mindig az I a legerősebb. Ez még alapvetően nem gondolkoztatott volna el.
Jött azonban a kérdés a tréningen, hogy ki mi lett a csoporton belül. Hát azt kell mondanom, hogy 12 emberből kettő lett I (ebből egy ugye én), a többi mind C vagy S - vagyis introvertáltak.
Eddig is tudtam, hogy egy zárkózott társadalomban élek, de érdekes volt ezt bizonyítva látni. És ez már elgondolkoztatott, hogy vajon az én domináns I-ségem azért változott-e, mert itt élek vagy a korommal vagy a munkakörömmel kapcsolatos. Persze nem válaszoltam meg a kérdéseket, csak feltettem.
Ugyanennek a tréningnek ma vettem észre egy érdekes momentumát. Az EQ-val kezdte a tréner az egészet. Ez ugye nem más, mint az érzelmi intelligencia. Pár éve erre is nagy hangsúlyt fektetnek a cégek - azt lehetett hallani otthon, hogy most ez mondja meg nyugaton, hogy ki a tuti. Ki is töltöttem egy tesztet azonnal, hogy tudjam, mennyire jó vagyok ebben is, viszont jó alacsony pontszámot értem el rajta; így el is könyveltem, hülyeség az egész.
Ma viszont rájöttem vmire (ami szerintetek lehet, hogy nem igaz - persze lehet, hogy az. Sőt! Lehet, hogy csak azért találok ki ilyen elméleteket, mert még mindig sért, hogy bizony az érzelmi intelligenciám igen alacsony.) De. Az EQ egy jelentős része az érzelmek kezelését, kontrollálását, ezáltal korlátozását (?) jelenti. Amire valóban, én nem vagyok képes. Ha sírni kell, sírok és mindenem egybefolyik. Ha nevetni kell, nevetek és az egész emelet hallja. Ha csokira vágyom, azonnal kell egy. Ennyi. Nem kontrollálom magam - lehet, hogy illene, kellene, de nem teszem. Mindent csak teljes odaadással lehet csinálni, szerintem. Meg Kemény Feri bácsi szerint is, aki azt mondta, hogy félig berúgni, kidobott pénz. Totál egyetértek. Különben is: ha visszafogod magad, az csak belső konfliktushoz, betegséghez vezet.
A briteknél és az amiknál viszont ez a menő. Nem kimutatni az érzelmeket. És úgy tűnik, ez nem csak kulturális dolog. Erre nevelik őket. Hogy akkor leszel tuti, ha nem mutatsz érzelmeket. Miféle robotképző ez? Nemcsak elbutítják itt a népet, de még a szabad akaratukban is korlátozzák őket. Demagóg vagyok? Lehet. Nincs igazam? Lehet. Lehet, vitatkozni. Meghallgatok más véleményeket is.
Csak még egy apróság. Tegnap eredménykimutatás tréningen kellett volna lennem. Mindegy, különböző okokból csak az első 1 órában vettem részt. A tréning úgy indult, hogy osztályozd magad 1-10ig, hogy szerinted mennyire vágod az eredménykimutatást. Én besaccoltam magam 5-6ra. Ugyan nem csináltam sosem, de fősulin, egyetemen tanultam, nyilván nem vagyok tök hülye belőle. Elindult a kör, az emberek 1-2re saccolták magukat. Jött egy könyvelő, aki szintén betette magát 3ra. Na mondom, ez kész! Akkor én itt nulla gyakorlattal nem tehetem magam magasra. Bemondtam egy kettest.
A kör végén a tréner megjegyezte, hogy az alulértékelés olyan brit betegség. Meg is kérdezte, hogy hova valósi vagyok, én meg megnyugodva mondtam neki, hogy én bizony többre akartam magam eredetileg osztályozni. Nyilván nem biztos, hogy jól. Lehet, hogy túlértékeltem volna magam. Vajon ezt tanuljuk mi otthon? Mindig nyomd magad jobban? Vagy legyél realisztikus? És akkor a briteknek mit? Fogd vissza magad?
Közben eszembe jutott még egy érdekesség. Múlt héten egyik nap nagyon ki voltam borulva. Bőghetnékem volt mint állat, ki is mentem az iroda elé sírni, hogy ne feszélyezzem a sok skótot bent. Ott zokogtam és közben apukámmal beszéltem telefonon. Jártak arra többen, én nem néztem rájuk - gondoltam úgyis érdektelen az egész. Jött viszont egy lengyel csaj a menzáról. Rögtön odajött, ölelgetett, vigasztalt, nagyon jó fej volt. Olyan emberi. Nekem. Mert velem egyívású. Nagyon jól esett a dolog.
Amikor visszamentem az asztalomhoz, a főnököm meg az ő főnöke is faggatni kezdtek, hogy mi bajom. A főnökömet gondoltam, hogy nyilván észrevette, ott ülünk egymás mellett és nem vak. Az ő főnökét viszont nagyon nem értettem, de nem is érdekelt. Ma meg mesélte, hogy ő onnan tudta, hogy bajom van, mert egy menedzser csaj, akivel korábban egy emeleten dolgoztam, de két szónál szerintem nem beszéltem vele, látott, aggódott és érdeklődött a főnököm főnökétől, hogy mit tud rólam, mi a bajom. Szóval érdekes ez meg valahol azért jó érzés. Jó, mert tényleg úgy tűnik, többen tőrödnek velem, mint azt gondolnám. Érdekes, mert úgy tűnik, a felszín alatt nagyon is bennük van a törődés. De hogy miért nem mutatják ki? És miért néznek rám mint alienre, amikor én kimutatom?!
